Iskola-háló (2011) - Kántor Mihály Általános Iskola, Cigánd

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Iskola-háló (2011)

Pályázatok

Iskola-háló





Iskolánk sikeresen pályázott Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által meghirdetett ISK-HALO-11 (A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítő, modellértékű iskolai és iskolához kapcsolódó innovatív programok fejlesztésének támogatása) programban.
A program a Társulat címet kapta és ezt több mint 8 millió 600 ezer forintból tudjuk megvalósítani ebben a tanévben.
A programban olyan délutáni szabadidős tevékenységeket szervezünk meg, melynek végső célja egy színházi előadás. Elsősorban a felső tagozatos gyerekeket vonunk be a készülődésbe, akik jelmezeket és díszletet készítenek, tanulják a színdarab szövegét, ízelítőt kapnak a színészi mesterségekből, de jut idő iskolai tanulásra, a házi feladat elkészítésére és a különböző népi játékok elsajátítására is. A szülők is tevékenyen részt vehetnek a programban.

A projekt sikerességének megjelenése más médiában:

Borsod Online

A projekt megnyitója 2012. április 6-án volt.

"Iskola-háló" projektmegnyitó 2012. április 6.


Zöldágjárás


2012. június 08-án tartottuk meg a „BODROGKÖZI ÉLETKÉPEK" című bemutatót. A műsorban láthatóak voltak népi játékok, felidéztük a
zöldágjárás, régi fonó és a cigándi lakodalmas hangulatát. Felkészítő tanárok: Balla Enikő, Gönczi Zsuzsanna, Némethné Szendrei Csilla és Terjék Károlyné.

Képek

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz